Rólunk

Erős és gyengeáramú villamos hálózatok

Bemutatkozunk

Rólunk

Cégünk az alapítás évében erősáramú kivitelezési feladatokat végzett. A későbbi évek során tevékenységi körét bővítette, így generálvállalkozóként is tevékenykedik, főként építőipari beruházások megvalósításában.

Cégünk specialitása folyamatos üzem fenntartása mellett főelosztó-berendezések cseréje.

Telephely fejlesztést hajtottunk végre 2009 4. negyedévben vettük birtokba. A megvalósított 1000 m2-en belül korszerű iroda, raktár és műhely került kialakításra.

A cég árbevétele folyamatos fejlődést mutat, 2007. évben árbevétele 800 millió forint körül mozog. Az egyes évek árbevétele között jelentős eltérés mutatkozik, ennek valódi oka, hogy a kisebb árbevételű évben több volt az olyan beruházás, ahol a nagyobb értékű anyagokat a megrendelő biztosította.

A Relavill Kft 2019-től a Villtek Group tagja.

Cégünk vállalkozik: Erős és gyengeáramú villamos hálózatok tervezésére, kivitelezésére. Berendezés gyártására és telepítésére.

Vállalkozási forma:
– Generál
– Fővállalkozás
– Alvállalkozó minőségben

Cégünk folyamatosan gondoskodik a minőségügyi rendszer működtetéséről, annak folyamatos bővítéséről. A minőségügy irányításáért a műszaki vezető tartozik felelősséggel, de ezen felül cégünk szerződéses kapcsolatban áll az Ergonom Kft.-vel, aki a minőségügyi és munkavédelmi rendszert ellenőrzi vállalkozásunknál.

Műszaki alkalmasság:
– Jármű: 3 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi
– Előkészítő műhely: kb. 120 m2
– Jelentős HILTI géppark
– Caterpillar CAT 256C: talajfúró, fúrócsiga, felszedő seprű, árokmaró, raklapvilla, kanál
– Áramfejlesztő: TR-14 H 11kW
– 2db X26 önjáró ollós guruló állvány
– Acélállványzat: 9m-es, 7,5m-es
– Építőipari állvány: 200 m2
– Raktár jelentős készlettel: kb. 60 m2
– Fentieken túl éves keretszerződésünk van ÉP-GÉP Kft.-vel.

Év tapasztalat

m2 előkészítő műhely

m2 Építőipari állvány

m2 Raktár

Cégadatok

Minősítéseink

Székhely: 7630 Pécs, Mohácsi út 107/3.
Levelezési cím: 7607 Pécs 7. Pf. 19.
Telefon: (+36) 72 518 000
Fax: (+36) 72 518 009
E-mail: info@relavill.hu
Tulajdonosi viszony: Belföldi tulajdonú cég
Cégvezető: Horváth Lajos, ügyvezető
Alapítás éve: 1995
Adószám: 11361880-2-02
Statisztikai szám: 11361880-4532-113-02
ISO 9001:2000 jegyzékszám: 1510031829
Környezetvédelmi azonosítók: KÜJ 103591263, KTJ 102736150

Miben vagyunk szakértők?

Szolgáltatásaink

ERŐS- ÉS GYENGEÁRAMÚ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE ÉS KARBANTARTÁS

Erős és gyengeáramú villamos hálózatok tervezése, kivitelezése.

Berendezés tervezése, gyártása és telepítése

Cégünk vállalkozik: Berendezés gyártására és telepítésére

Referenciáink: